2013. november 17., vasárnap

Karácsony az AVON nal



A termékek cukrozott szilvás, és vaníliás illatosításban vannak. Először olvastam, és az jött ki a számon hogy Jézusom. Az az igazi nagyon tömör és édes illat jutott eszembe, de kellemeset csalódtam, nagyon különleges és tartós illatuk van. :)




Testápoló (minitermék)
A kezemre szoktam használni, mivel minitermék, és gyorsan fogy, hamar beszívódik, és nem hagy ragacsos érzetet a bőrön. 

Tusfürdő (minitermék)
Amikor fitnessbe megyek akkor szoktam használni, és az egész zuhanyzóban, sőt még az öltözőben is ilyen illat lesz :P

Testpermet (teljes méretű termék)
Ez az első testpermetem, eddig semmilyen nem volt. Olyasmi mint egy parfüm, nálam kitart az illata egész nap, bár a tesiórákat nem bírja. :)

Fürdősó
Mint a képen is látszik kis cukorkákhoz hasonlít a kinézete, még be van csomagolva, ugyanis ajándék lesz :)
Az illatát a csomagoláson keresztül is érezni mint a legtöbb fürdősónak, elég intenzív.

Bőrápoló balzsam
Többfunkciós balzsam, lehet simán bőrre vagy szájra is használni. Én szájra szoktam. Semleges illata van, nem fénylik a szájon, nincs színe, viszont mélyen hidratál. Egy kicsit kemény, de ha a radiátorra tesszük pár percre puhább lesz :)

Ha van kedvetek adjatok ti is karácsonyra ilyen dolgokat a szeretteiteknek, én is ezeket fogom :)
-Gabi-

2013. szeptember 29., vasárnap

Kérdezd Gabit 8. adag :)

  1. Olvastad a Szent Johanna Gimit?-csak az elsőt. meg a másodikból egy pár oldalt.
  2. Delfinekkel vagy bohóchalakkal usznal szivesebben?
    -dolfiiiii <3
  3. mit kérsz karácsonyra?
    -semmit :)
  4. Mióta lovagolsz?
    -8éve
  5. kedvenc szined?eteled?allatod?markad?szeretsz egyedul lenni?gyumolcs v. zoldseg?legjobb baratnod?talakozot majd szervezel valahol?mit kérsz karácsonyra? A-s vagy B-s vagy C-s?9/?
    -mostanában minden színt kedvelek. najó, majdnem mindet. a zölddel kezdek megbarátkozni. sültcsirke, ló, ha sminkben akkor avon, mac, igen, szeretek, gyümi, Bianka, Laura,  szerintem igen, semmit, 9.c-s vagyok.
  6. Mi az álom munkád?
    -a színészet nagyon érdekel, de a sminkes dologhoz közelebb vagyok :)
  7. Hogy hívják a lovacskádat?? És milyen fajta
    -nincs lovam
  8. jár nekd az avon-os újság?
    -igen, a csomagokban az is benne szokott lenni
  9. Szereted a gyerekeket??
    -igen
  10. Van oylan videós felszerelés amit nagyon szeretnél?
    -hát..egy canon600d jól jönne.
Kérdezd Gabit 7. adag :)


  1. rajzolsz vagy festesz esetleg??
    -nem, egyiket sem
  2. Melyik suliba jársz ? vagy legalább a várost hogy hová-Budapest
  3. ki a kedvenc énekesed?
    -most konkrét kedvencem nincsen
  4. Milyen a kedvenc pizzád?
    -hawaii
  5. nézel nickelodeont azon belül big time rush-t?
    -nem nézem
  6. szerinted szép az eiffel torony?
    -igen :) bár tériszonnyal :DD
  7. Valaki kért már toled autogrammot? ha igen, hogyan?
    -igen kértek :) csak odajöttek hogy sziaa, te vagy gabifrizurai ugye? ésm ondtam hogy igen. Ők pedig megkérdezték hogy aláírnék-e valamit :)
  8. Lesz még nálad nyereményjáték?
    -mostanában nem
  9. Mi az a hely,ahova el szeretnél jutni,de nem valószínű,hogy el fogsz?
    -optimistán, bármi lehetséges :)
  10. festetted e mér valaha a saját vagy más haját
    -a sajátom nem, de másnak már festettem
  11. Van kedvenc "rajongód,,?
    -mindenkit nagyon szeretek. nem tudok egy valakit kiemelni :)
  12. Szereted Selena Gomezt ?
    -igen :) főleg most kijött a star dance albuma. na, az nagyon bejön
  13. Mikor szoktál felkelni reggelente ?:)
    -5:28 jó kérdés mért pont 28
  14. ettel mar vmilyen bogarat, rovert vagy ilyesmi gusztustalan dolgokat?
    -nem nem nem >< szerintem eléggé bogárfóbiám van
  15. Hogy hogy apukáddal élsz és nem anyukáddal? -nincs semmi különleges oka, csak így alakult hogy abban a házban maradtam ahol addig laktunk, és anyu költözött el. Nem akartuk felforgatni az egészet, és ott maradhattam ahol szerettem volna(mert egyik szüőmmel sincs semmi gond mint pl ivás stb..), és ott maradtam ahol addig voltam :) 
  16. Van olyan osztálytársad aki nézi a videóidat?)
    -igeen :DD elég sok
  17. mitöl ilyen fényes és szép a hajad?
    -bahh >< utálom a hajam. Páran írták hogy olyan sprőd hatása van. Tényleg úgy néz ki, de nem az. csak nagyon pici hullámok vannak benne és minden hajszál eltolja a másikat egymástól, és ilyen oroszlán hatása lesz. Így hogy nicns egy felülete elnyeli a napfényt, és nem veri vissza, csak hogyha ki van vasalva.
  18. melyik a kedvenc filmed?
    -nem túl lányos film, de StarWars <3
  19. Suliban sminkeled magad? ha igen mit szólnak hozzá a tanárok? :?
    -igen :) nem nagyon érdekli őket, csak maradjunk csöndben
  20. Ajanlasz valami jo cuccot pattanasokra?:)
    -manna szappan. isteni :3

Kérdezd Gabit 6. adag :)

  1. van ebneveldéd?
    -nincs
  2. Tetszik valaki az uj osztályodból?
    -nem
  3. Ha egy fiúba szerelmes vagy akkor megmondod neki, vagy titkolod? :))
    -Megmondom. legalábbis legutóbb megmondtam.
  4. van rossz jegyed?
    -nincs
  5. Miért döntöttél úgy hogy levágatod a hajad? :))
    -nagyon el volt törve, muszáj volt :/
  6. Miert nem Gabisminkjei?:D
    -amikor elkezdtem ezt a videós dolgot nem nagyon agyaltam azon hogy mi is lesz a felhasználónevem, csak úgy ami először eszembe jutott azt írtam be. XD
  7. Nem akarsz majd valamilyen rajongoi talalkozot szervezni?:)
    -de! mindenkép :)
  8. Hanyas a szemuveged?
    - mínusz 1es
  9. Magas homlokra van valami tipped?
    -frufru :)
  10. A szemoldokodrol nem lesz majd video hogy hogyan csinaltad meg?:)
    -a megszokott háromlépéses módszert használom én is :)

Kérdezd Gabit 5. adag :)

  1. Melyik a kedvenc 1D zened?
    -best song eveeeeeeer :3
  2. Hova Jársz vásárolni Legszivesebben?
    -new yorker
  3. oriflame avon vagy aden cosmetics?
    -avon
  4. Milyen tanuló vagy?
    -4 :)
  5. Mi a teljes neved?
    -Csizmadia Gabriella
  6. Mit szeretsz legtöbbször csinálni amikor nem videózol ?
    -a videózáson kívül átlagos hobbijaim vannak, tánc, lovaglás, barátok, zenehallgatás, alváás :3 imádok aludni
  7. Már nem vagy szemuveges, vagy kontaktlencset hordasz?
    -de az vagyok és utálom >< de van lencsém :)
  8. Van baratod?
    -nincs
  9. Kiskorodban mi szerettel volna lenni?:)
    állatorvos :D
  10. anyuddal mi van ?csak egyszer láttam a instrangamon azota nam láttam.
    -A szüleim elváltak és apukámmal élek. Nem történt vele semmi egy utcányira lakik tőlem, és nagyon szeretem :)

Kérdezd Gabit 4. adag :)

  1. mit szoktál csinálni suli után?
    -leginkább tanulok, eszek meg pihenek :D ha van erőm akkor még videót, bár azt kilencedikben inkább hétvégéken mert kb 5re érek haza.
  2. van-e kiszemelted az osztályba? (fiu)????
    -nincsen :)
  3. legjobb barátnőd neve?
    -Bianka, Laura
  4. kedvenc hobbid?
    -videózás, tánc, lovaglás
  5. Családod mit szól a videókhoz?
    -szeretik, apu azt mondta hogy tetszik neki hogy van vele célom :)
  6. Jól sikerült az Oreo keksz? -Hmm fincsi lett :D egoo :3
  7. mennyi AVONos cuccod van? :):)
    -számra pontosan nem tudom, de sok :D
  8. ha egy napig valamelyik sztár bőrébe bújhatnál, kit választanál?
    -Palvin Barbi
  9. mi a kedvenc lófajtád?
    -arab telivér
  10. Hogy kezdődött az egész avonos dolog?
    -Írtak nekem egy mailt hogy lenne kedvem-e ilyesmihez (tesztelés) én pedig rábólintottam

Kérdezd Gabit 3. adag :)

Itt folytatom, mert jó sok kérdés jön :)


  1. Milyen az új suli?
    - Elég nehéz, de én szeretem :)
  2. Készítesz egy olyan vidit amibe elkészíted az oreót?
    -Todd elkészítette videóban, az ő receptjét írtam le :)
  3. Kerek, ovális arcú lányoknak milyen haj illik?
    -Hmm..ez sok mindentől függ. A kerek archoz mindenképp hosszú haj megy.
  4. Van skypod?-ha igen bejelölsz pappfruzsina23 néven?
    -Igazából van, de közeli barátokkal használom. :)
  5. Mit tanulsz a gimibe?
    -Angol tagozaton vagyok.
  6. csinálsz iskola reggeli /esti rutint?
    -ezt még nem tudom, attól függ mennyire leszek hozzá zombi :D
  7. Mi szeretnél lenni ha felnőtt leszel ? .
    Szívesen foglalkoznék a sminkeléssel.
  8. Volt már festve a hajad? Ha igen milyenre? Ha nem: milyenre festenéd be??
    -még nem, de már gondolkoztam az ombrén, de meggondoltam mert mostanában nagyon elterjedt.
  9. hanyadikos vagy??
    -9.
  10. szia. melyik szemhéjtust szereted jobban:zselés vagy folyékony?
    -zselés, de a filcesek engem jobban megfognak :)